FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

  Bevezető

A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint „a levéltár becses iratok megőrzésére létesített intézmény, illetve ennek épülete, helyiségei". A középkorban a kiváltságokat és egyéb jogbiztosító okleveleket a királyi kincstárban őrizték, hiszen értékük felért a legértékesebb drágakövekével.

Magyarországon az 50-es évektől törvények és rendeletek szabályozták a levéltárak létrehozását, típusait, fenntartásukat, feladataikat. A Komárom-Esztergom Megyei Levéltár az önkormányzati levéltárak - közlevéltárak sorába tartozik. Székhelye a régi megyeszékhely, Szent István városa, Esztergom. A királyvárosban három épület tartozik hozzá: a központi épülete a Vörösmarty u. 7. szám alatt található, a Deák Ferenc utca 2. szám, a hajdani híres Szent Imre reáliskola és a Vörösmarty u. 14. számú épület az egykori óvoda ad ma otthont a régi iratoknak. A Komáromi Fióklevéltár szintén szervezeti egységébe tartozik. Ide csupán a Komárom városi önkormányzat és jogelődje, valamint a hozzátartozó intézmények maradandó értékű iratai kerültek. Az őrzött iratanyag mennyisége ma kb. 8500 iratfolyóméter, azaz nyolc és fél kilométer. Illetékessége a mai Komárom-Esztergom megye területén található, elsősorban köziratot termelő szervekre és jogelődeik iratanyagára terjed ki, de gyűjti a jelentős személyek és családok iratait és levéltárát is.

A mai Komárom-Esztergom megye területe évszázadokig két István-kori történeti vármegyéhez: Komárom vármegyéhez és Esztergom vármegyéhez tartozott. 1950-ben megalakult Komárom megye. Levéltára a Komárom megyei Közlevéltár, Esztergom megye és Esztergom szabad királyi megyei jogú város levéltárának összevonásával jött létre, az egykori Komárom vármegye anyagából csak töredékek kerültek az őrizetébe.

Ismertetésemben a megyei levéltárban őrzött - tartalma, egyedisége vagy külső formai megjelenése miatt - értékes fondokat, anyagokat szeretném bemutatni a kedves olvasóknak.

A történeti Esztergom vármegye életében döntő fontosságú eseménynek bizonyult Esztergom török elfoglalása 1543-ban. Az ostrom elől a megyei közigazgatás Érsekújvárba menekült és ennek elestéig, 1663-ig itt tartotta a megye nemessége gyűléseit, törvényszékeit, intézte a vármegye hivatalos ügyeit. Az 1663. évi török támadás, az újabb menekülés és az a tény, hogy az egész vármegye hódoltsági területté vált, oda vezetett, hogy a már addig is akadozó ügyintézés szervezete, rendszere szétzilálódott. Minden bizonnyal ekkor ment veszendőbe a megye „Leveles tárának" anyaga is.

A vármegye 1691-ben tartott tisztújító közgyűlésével újra indult a hivatali élet és az irattermelés. A vármegye igyekezett felkutatni elkallódott iratait is. A kuruc kor háborús évei azonban újabb pusztulást eredményeztek.

Nem csodálkozhatunk hát azon, hogy levéltárunkban a legkorábbi vármegyei iratok a 17. század első feléből származnak. A csupán néhány lapnyi irat és az 1638-47 és 1654-59 között keletkezett jegyzőkönyvtöredék felbecsülhetetlen értéket képviselnek a helytörténet szempontjából.

A kuruc kor időszaka után az Esztergomban állandó székhellyel rendelkező vármegyei közigazgatás egyre fokozódó mértékben „termelte" az iratokat, melyeknek első rendezése Tyszó János jegyzőségére esett, de ennek megvalósítását nem ismerjük. A levéltár rendezésére vonatkozó első, ismert, kidolgozott koncepciót az 1772 táján főispáni helytartóvá kinevezett Brunszvik Antal készítette el. A tárgyi rendezést feltételező rendszert némi módosítással alkalmazták a munka során. Sajnos az akkor kialakított rend az eltelt évtizedek alatt felbomlott, a segédkönyvek döntő többsége elkallódott. Mindössze két index maradt meg - egyik az 1741-1757. évi jegyzőkönyvhöz, a másik pedig az 1696-1740 közötti évek irataihoz készült.

II. József közigazgatási reformja teljesen felforgatta a kialakult megyei kereteket: szétválasztották a közigazgatást és a bíráskodást, köz-és kisgyűlések tartását rendelték el stb. A közigazgatási kerületek létrehozása érdekében vármegyéket kapcsoltak össze. Így került sor Komárom és Esztergom vármegyék egyesítésére is.

A kalapos király halála után, 1790-ben visszaállították a vármegyéket és az időközben keletkezett iratanyagot szétválasztották. A közös ügyekre vonatkozó iratok eredetije Komárom vármegyéhez, a másolatok Esztergom vármegyéhez kerültek. Visszaállították az eredeti ügyintézést, de meghagyták a közigazgatási iratok és az igazságszolgáltatási iratok külön kezelését. A levéltárban uralkodó rendetlenség, ami lassan a hatékony munkát is hátráltatta, megérlelte az elhatározást egy nagyarányú rendezés elindítására. Esztergom vármegye közgyűlése 1820-ban döntött oly módon, hogy a Pest vármegyei levéltári gyakorlat bevezetéséről hozott határozatot azzal a megjegyzéssel, hogy azt a korábbi iratokra is terjesszék ki. A munkát Bencsik János kezdte meg, de halála miatt a folytatás Bobics Antalra várt, aki mutatókat készített az 1790-től kezdődő iratanyaghoz. A későbbi időszakból nagy levéltár rendezési munkák nem ismeretesek.

Az első és második világháború határváltozásai érintették a két szomszédos vármegye területét és iratanyagát is. Az első világháborút követő béke mind Esztergom, mind Komárom vármegye északi, a Duna túlpartjára eső területeit az új államhoz, Csehszlovákiához csatolta.

Az 1938-as első bécsi döntés után, az 1923-ban közigazgatásilag egyelőre egyesített két vármegyét helyreállították, majd a második világháborút követően ismét egyesítették a két újra töredékessé vált megyét. 1950-től már csak Komárom megyeként szerepel az iratokban 1990-ig. Ekkor visszanyerte a történeti vármegyékre is emlékeztető nevét.

A történeti Komárom vármegye levéltáráról a 17. század végétől vannak adatok, ami kapcsolódik az önálló vármegyeháza kialakulásához. A megye nemessége 1731-ben hozott közgyűlési határozatot a levéltár megalakulásáról, amelynek az élére a mindenkori jegyzőt nevezték ki. 1763-ban elkezdődött az iratanyag rendezése, de ennek az évnek a súlyos természeti katasztrófája, a földrengés, a munkát megakasztotta. A rendezés 1788-tól folytatódott. Ordódy János aljegyző elkészítette a rendezett iratok elenchusát is. A rendezés azonban nagyon lassan haladt, annak ellenére, hogy 1795-től levéltárost alkalmaztak. A többszöri költözés a már rendezett iratokat is összekuszálta. A 19. század végére, egy irattárolásra teljesen alkalmatlan helyiségben, az „összetartozandóságra tekintet nélkül" összezsúfolt állapotban találjuk Komárom vármegye levéltárát. Az első világháborút lezáró trianoni béke területi rendezései következtében az elcsatolt Komárom törvényhatósági jogú városban található vármegyei levéltár anyaga Csehszlovákiában maradt, ma Szlovákiában, a Nyitrai Állami Területi Levéltárban (Nyitraivánka) (Štátný Oblastný Archív v Nitre, Ivanka Pri Nitre) őrzik. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárában csak csekély töredék található. Komárom törvényhatósági jogú város levéltára Észak Komáromban (Komarno), a Járási Levéltárban (Štátný Okresný Archív v Komarne) várja kutatóit.

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárában található Esztergom vármegye anyagának igen értékes része a jegyzőkönyvi sorozat, melynek 1710-1848 közötti része szinte teljes, míg az 1939-1944 közötti időszakból csak az 1941. évi jegyzőkönyv maradt meg. A jegyzőkönyvek a megyei közigazgatásról, a tisztségviselőkről és az élet szinte minden területéről tartalmaznak értékes információkat. A jegyzőkönyvek visszatérő témái a felsőbb hatóságoktól érkezett levelek kihirdetése, illetve ha szükséges az intézkedés és a válasz megfogalmazása. Utána rendszerint a megye „napi" ügyeivel kapcsolatos bejegyzések következnek, pl. árva ügyek, betáblázások, kifizetések, válaszok más megyék átirataira, adózási és árszabási ügyek stb. Külön említésre érdemes az 1848-as jegyzőkönyv, ami a sorsfordító napok történései mellett tudósít a népképviseleti választások megszervezéséről és eredményeiről, a nemzetőrség megszervezéséről stb. Érdemes megemlíteni, hogy Komárom vármegye közgyűlése '48 tavaszi hónapjaiban két ifjút küldött ki Erdélybe, azért hogy tájékozódjon az ottani eseményekről. Sajnos a követek beszámolójáról nem történt feljegyzés. A közgyűlési iratok közül a nemességi iratokat emelhetjük ki. A nemességet kapott személy az igazoló oklevél közgyűlési kihirdetésével vált a vármegye nemességének tagjává. Ma a családfa kutatások reneszánsza idején sokat és sokszor forgatott iratok ezek. Az igazolás mellett, az értékes és szép címerrajzok a heraldika művelőinek is forrásul szolgálnak. Ki ne ismerné Petőfi Sándor híres versét Pathó Pálról. A család nemességét igazoló oklevele a KEMÖ Levéltárában található. Pató (Pathó) György az 1623. február 23-án és Gergely az 1626. január 6-án tartott közgyűléseken nyert beiktatást Esztergom vármegye nemeseinek sorába. A család több tagja 1715-ben igazolta nemességét. A 19. században Muzslán éltek és a kutatások szerint megbecsült tagjai, gazdálkodói és tisztségviselői voltak a helyi társadalomnak.

A megyei törvényszék, a sedria ítéletei a 18. század elején gyakran a közgyűlés jegyzőkönyvébe jegyeztettek be, de már a 20-as évektől elkülönülnek a törvényszék jegyzőkönyvei. Érdekesek, de sok eredeti információt nem tartalmaznak a boszorkányperek, a polgári perek közül leggyakoribbak a birtokperek, örökösödés, gyámság, becsületsértés stb.

A vármegye élén a főispán állt - Esztergom vármegye örökös főispánja a mindenkori érsek. Az 1867-1944 közötti iratanyaga teljes egészében elpusztult.

A megye első tisztviselője a választott alispán. Iratai döntően a 19-20. századból maradtak meg.

Esztergom vármegye két járásának a párkányinak és az esztergominak a legkorábbi megmaradt iratanyaga a Bach korszakból való. A járások élén a szolgabírák, főszolgabírák álltak. Az ő feladatuk a helyi igazgatás sokrétű ügyeinek intézése mellett kisebb jelentőségű perekben (kölcsön- és zálogügyek) a bíráskodás is.

Az 1945 utáni újjászerveződő közigazgatás, illetve 1950 után létrehozott tanácsrendszer helyi kiépülésének és a megyeszékhely 1952. évi Esztergomból Tatabányára történő költöztetésének értékes dokumentumai találhatók a megyei tanács anyagában.

Esztergom szabad királyi város iratanyaga valószínűleg a város török kézre kerülésekor pusztult el. A lakosság Buda visszafoglalását követően tért vissza a városba. Iratok 1699-ből is maradtak meg, de jegyzőkönyveinek sorozata 1706-tól indul, hiánytalan és mutatók segítik a benne való eligazodást. Az iratanyag rendezett, egykori segédletei alapján jól kutatható, de a két világháború közötti időszak erősen selejtezett. A törvénykezési ügyek külön jegyzőkönyvben 1787-től szerepelnek. Az elnöki, bizalmas iratok az 1867-1945-ig terjedő időszakból hiányoznak. Az iratanyagból külön is említést érdemel a város 1708-ban elnyert kiváltságlevele. Esztergom város története szorosan kapcsolódik az ezeréves magyar államiság kialakulásához. Géza fejedelem és az első Árpád-házi királyok székhelye, Szent István királyunk szülőhelye bizonnyal kiváltságolt hely, „szabad királyi város" volt már a kora középkorban is. Kiváltságlevele azonban csak a török háborúkat követő időkből maradt ránk. A privilégium megszerzésére az újjászerveződő város vezetése igen nagy hangsúlyt fektetett és a komoly anyagi áldozatoktól sem riadt vissza kieszközlése érdekében. Erőfeszítései 1708-ban sikerrel jártak, I. Józseftől elnyerte a város a kiváltságlevelét. A fontos dokumentum előírásai meghatározták a város közjogi állását, keretül szolgáltak igazgatása, gazdálkodása, igazságszolgáltatása, adózása számára. A szép, díszített bőrkötésű „könyvecske" tartalmazza a barokk címerrajzot is, ami az esztergomi várat idézi. A kiváltságlevél megerősítését még két ízben kérte a város. Először 1725-ben III. Károlytól. A város kérésére, a jogfolytonosság hangsúlyozása érdekében ekkor belefoglalták a török hódoltság idején elveszett, majd a 18. század elején, Gyöngyös környékén előkerült középkori város gyönyörű pecsétjének ábrázolását és használatát. Másodszor I. Ferenc erősítette meg a kiváltságlevelet 1807-ben.

A jegyzőkönyvek és iratok tudósítanak a város hanyatlásáról is, melynek szomorú eredménye, hogy az 1876. évi XX. tc. rendelkezése értelmében a királyi város kis lélekszáma miatt elvesztette törvényhatósági jogállását. Ez a csapás is hozzájárult ahhoz, hogy a királyi város és szomszédai Víziváros más néven Érsekváros, Szentgyörgymező és Szenttamás mezővárosok 1895-ben egyesültek. Az egyesülés és a Mária Valéria híd átadása gazdasági fellendüléshez vezetett, amit az I. világháború és a megye északi területeinek elvesztése ismét megakasztott. A két háború között keletkezett iratok a város iskolavárossá és fürdővárossá válásának dokumentumai. A II. világháború történetébe a lengyel menekültek befogadásával és Etter Jenő polgármester személyében hatósági védelmükkel írta be magát a város. A nagy világégést követő kommunista időszakban újabb csapás érte Esztergomot. Elvesztette megyeszékhely rangját, sőt a járási székhelyet is elhelyezték innen a szomszédos Dorogra. A magyar prímások székhelye, megbélyegzett hely lett évtizedekre. A tanácsi korszak iratai egy iparosított kisváros képét tárják elénk.

Kb. 60 község zömmel 20. századi iratanyaga található ma a levéltár őrizetében. A „leveles könyvek, dobolási könyvek" csak a községi iratanyagban fordulnak elő.

A közigazgatás területi szakszervei közül nagyobb terjedelmű fond a Komáromi Pénzügyigazgatóság anyaga (1942-1944), de a használatához szükséges segédkönyvek közül alig pár darab került a levéltár őrizetébe. A tanfelügyelőségek iratanyaga szinte az egyetlen forrás a legtöbb községi elemi iskola történetére.

A jogszolgáltatás területi szakszerveitől átvett iratanyagok közül kiemelkedő értékűek a 19. századi Esztergomi járás kataszteri felvételi iratai. Az Esztergomi és Komáromi Járásbíróság iratai között jelentős mennyiségben kerültek be a telekkönyvi iratok. A Komárom Megyei Bíróság 1950 után keletkezett anyaga került a levéltár őrizetébe, ami az 1956-os helyi eseményeknek elsődleges forrása. Különösen érdekesek az Esztergomban 1956. október 26-án, a Várhegyen a Sötétkapunál eldördült sortűzre vonatkozó iratok. Az üzemekben, falvakban, a megye más városaiban, pl. Tatán, Oroszlányban lezajlott eseményekre is a peres anyagból kaphatunk képet.

A gazdasági szervek anyaga közül említést érdemel pl. a komáromi Fiedler János Lenipari Rt. (1904-1947) anyaga. A kiemelkedő jelentőségű tatabányai, oroszlányi és dorogi szénbányák iratait a Magyar Országos Levéltár őrzi.

A Megyei Levéltár kiemelkedő jelentőségű családi levéltárat őriz, a Palásthyakét. Ebben az anyagban található pár darab kivételével a közel 230 darab Mohács előtti oklevél. A legrégibb közülük 1256-ban keletkezett és a család két ága közötti birtokmegosztásról szól. Az oklevelekről törzskönyv készült.

A Hont megyei kisbirtokos Palásthy család jogbiztosító iratait a család mindenkori feje őrizte. Miután a 18. század közepén Palásthy Ferenc a család Paláston élő ágának utolsó férfi tagja meghalt, a levéltár Palásthy Borbála és férje Nedeczky Kristóf őrizetébe került. Ettől az időtől kezdve a Komárom megyében birtokos Nedeczky család iratai is idekerültek. A levéltár rendezését és a fontosabb iratok publikálását a család történetét feldolgozó Palásthy Pál püspök végezte el, aki munkája befejezése után a családi levéltárat az Esztergomi Székesfőkáptalan Hiteleshelyi Levéltárában helyezte el. Ezzel együtt került 1950 körül a megyei levéltárba. A hiteleshelyi levéltár Prímási Levéltárnak történt átadása után, a család még élő tagjainak a rendelkezésére a családi levéltár továbbra is a megyei levéltárban maradt.

A levéltár a középkori és koraújkori Magyarországra, elsősorban Hont és Nyitra vármegyék történetére vonatkozóan tartalmaz értékes adatokat. Másrészt a megyei levéltár legrégibb és talán legértékesebb dokumentumai találhatók a Palásthy család levéltárában.

A megyei levéltár gyűjteményei közül a térképtár külön is említésre méltó, hiszen részét képezi a szemet is gyönyörködtető kéziratos térképek sorozata. A legrégebbi térképek az Esztergom városi sorozatban találhatók, 1777-ből valók és Eperjessy István keze munkáját dicsérik.

A megyei levéltár anyagának rendszeres feldolgozása forráskiadványok és tanulmány-, valamint konferencia kötetek formájában az 1990-es évektől kezdődött meg. Bár elsősorban a helytörténészek munkája kapcsolódik a levéltárhoz, kiadványainkkal és az őrizetünkben lévő anyagok ismertetésével a szélesebb közvélemény és kutatói érdeklődés figyelmét is szeretnénk felkelteni a nemzeti örökségünk részét képező, gazdag anyag iránt.

Esztergom, 2002. november

Csombor Erzsébet